Nem véletlen, hogy sok más kulturló fajta kialakulásában is fontos szerepet játszottak. A XVI. századbeli Spanyolországban Holsteinbôl származó mének segítségével hozták létre a késôbb divatirányzatot teremtô spanyol-nápolyi típusú lovakat. A hannoveri fajta eredeténél is holsteini mének tenyésztésbe állításával alapítják meg a cellei méntelepet.

Sokakban felmerül a kérdés, vajon mi adja ezt a nagy energiát, ami ebben a fajtában rejlik mind a mai napig. Mindenekelôtt az ideális tenyészhely - Schleswig-Holstein tartomány - klímájának és talajának adottságai, a mezôgazdasági területek hasznosításának struktúrája. Az állattartás számára az állandó legelôterületek fenntartása, ami a megfelelô csikónevelést biztosítja. Másodsorban a több ezer ellô holsteini kanca és a párosításukhoz használt ivadékvizsgált mének sora említendô.Végül, de nem utoljára, a fajta utánpótlásának optimális reprodukálása és felnevelése mellett rendkívüli jelentôsséggel bír az a ragaszkodás, amivel a holsteini tartományban élô tenyésztôk fajtájuk iránt viseltetnek. Néhány híres lótenyésztô család évszázadokon átívelô tenyésztôi munkája a mai napig elismertséget és megbecsülést jelent az utódoknak. Igaz, hogy a hírnév viszont kötelez, és a legtöbben igyekeznek megfelelni az elvárásoknak (pl. Thormählen család).

A holsteini fajtának soha nem volt alapító nagy ménese, és a lóállomány mindvégig kistenyésztôk tulajdonában, szétszórtan helyezkedett el. A kezdetekben néhány kolostorban folyt olyan színtu lótenyésztés, amely rányomta bélyegét környezete lóállományának fejlôdésére. A tagoltságból eredô hátrányok kiküszöbölésére és az egységes fajta kialakításának érdekében a világon elsônek Holsteinben hoznak létre lótenyésztô egyesületet 1883. március 15-én. Az elsô méneskönyv kiadását, a méncsikónevelô-telep létesítése és a tartományi lótenyésztô szövetség megalakítása követte.

A tenyésztési feltételek fejlôdése mellett a fajta is folyamatos változásokon ment keresztül. A kezdeti robusztus jellegu mezôgazdasági típust a közúthálózat fejlôdésével olyan kocsilóvá kellett átalakítani, amely az erô mellett kitartással és gyorsasággal is rendelkezett. A katonaság lóigénye is megváltozott: a nehéz hátas (kürasszír) típus helyett a könnyulovassági állt hadrendbe. Ez szükségszeruvé tette a változást, mert a holsteini tartománynak mindig jelentôs bevétele származott a remondák értékesítésébôl. A keresletnek a tenyésztésre gyakorolt felhajtó ereje nem sokat váratott magára. Az új típus kialakítása érdekében az angliai ménimportok folyamatossá váltak. Az angol telivérek mellett a yorkshire kocsiló fajtájú mének voltak a legnépszerubbek. Az akkori kor követelményeinek leginkább megfelelô típus kialakulásában az utókor három yorkshire-i mén szerepét emelte ki:
Burlington Turk 1829-1845-ig, Owstwick 1846-1859-ig, Brillant 1847-1867-ig fedezett Holsteinben. Mindhárom mén pej színu és 170 cm feletti marmagasságú volt.
Származásukban több telivér mén is fellelhetô, melyeknek közös kapcsolódási pontjuk a verhetetlen csodaló, az 1764-ben született Eclipse.

A XIX. század végére hat klasszikus ménvonal alakul ki a holsteini fajtában. Ezek közül kiemelkedik a féltestvér párosításból született Achill (1877. évi pej), melynek vonala az egyetlen, amely napjainkig is fennmaradt. Adjutant és Ethelbert ága még kancaoldalon néhol fellelhetô, de Ciceró és Füsilier nem hagytak említésre méltó utódokat. A Radautzból ( Bukovina) származó szürke Amurath, a festôi szépségu arab telivér Tajar fia, anyai oldalon shagya és lipicai ôsökkel is rendelkezett. Hosteini tenyészmuködése után - 21 éves korában - átkerült a cellei méntelepre.

A XX. század elsô felében a holsteini lótenyésztés azonos elvek szerint muködött, de az 50-es években válságba került. Az 1948-as mennyiségi csúcsponton több mint 200 holsteini mén fedezett közel húszezer kancát. A drasztikus állománycsökkentés miatt 1961-ben mindössze 1322 kancát fedeztettek a megmaradt 54 ménnel. A fajta jellege a kor igényeihez képest elavultnak tunt, ami feltétlen változást követelt. Újjáalakították a Schleswig-Holsteini Lótenyésztôk Szövetségét, majd az új vezetés a sportlótenyésztés irányában koncepciózus munkához látott. Egy dolgot biztosan tudtak: hogy a ménpark drasztikus átalakítása nélkül céljuk nem valósulhat meg, és az ehhez szükséges teljesítményt csak az angol telivér ménektôl várhatják. Az is kiderült, hogy legalább 20-30 reményteli mént kell kipróbálniuk ahhoz, hogy 2-3 olyan tehetsé- ges örökítôre bukkanjanak, amely lendületet adhat a fajtának. A lendület erejére jellemzô, hogy a XX. századból elôzôleg eltelt hatvan évben fedezô 20 angol telivérhez képest 1975-ig közel 50 új telivér mént állítottak tenyésztésbe. Az elképzelések szerint a telivérek utáni - tehetséget mutató - második és harmadik generációs méneket is a tenyésztésbe állították.

Két évtized kellett hozzá, hogy kirajzolódjon az a hat új telivérvonal, amely hosszabb rövidebb ideig életképesnek bizonyult: Anblick xx 1954-1965-ig, Cottage Son xx 1959-1963-ig, Frivol xx 1955-1972-ig, Manometer xx 1962-1967-ig, Marlon xx 1965-1981-ig, Ladykiller xx 1965-1979-ig állt tenyésztésben.
A telivérek mellett nemesítôként használtak anglo-arab, anglo-normann és arab félvér fajtájú méneket. Az anglo-arab Ramzes-vonal ma Ramiro tenyészmuködésén keresztül fejti ki hatását. A Holsteinben fedezô nyolc anglo-normann mén közül egyértelmuen a nemzetközi sportlótenyésztés legjobb ugróörökítôjének számító Cor de la Bryére emelkedik ki toronymagasan. Pozitív hatása még a harmadik méngenerációjában sem csökkent számottevôen. A két Ibrahim ivadék közül csak Almé Z vonala adott teljesítménylovakat.
A régi klasszikus holsteinibôl mindössze Farmese után folytatódik még Achill vonala, de teljesítmény híján ez is csak vegetál néhány kiöregedett ménnel.

1975-tôl napjainkig is folyamatosan több tucat angol telivér mént próbálnak ki, illetve állítanak tenyésztésbe a holsteini fajtánál. Jellemzô, hogy az egész sportlótenyésztô világ keresi az ugróörökítô telivéreket, de új, átütô ereju mén az utóbbi idôben nem került felszínre. A modern holsteini fajta hat, ma már klasszikusnak mondható telivérvonala közül is csak kettô látszik fennmaradni a következetes teljesítménypróbák során (Ladykiller xx és Cottage Son xx). Természetesen árnyoldalai is lesznek annak a folyamatnak, hogy a pedigrékben szinte mindenütt csak Landgraf, Lord, Capitol és Cor de la Bryére nevével lehet találkozni.
A holsteini külleme soha nem volt teljesen egységes. Mind a korszakok, mind a ménvonalak jelentôsen befolyásolták a megjelenési formákat. A telivér-genetika túlsúlyba kerülésével lett a holsteini fajta egyre nemesebb, elegánsabb és mára az egyik legkedveltebb sportfélvér típust képviseli. Testalkatának jellemzôi: a félvér jellegu, de nem túl kicsi fej, melyhez laza tarkóval kapcsolódik a hosszú, ívelt, jól illesztett nyak. Marja kifejezett és hátba nyúló. Háta és ágyéka hosszabb ugyan, de nem túl laza. Lapockái hosszúak, dôltek, fara terjedelmes és lejtôs. A szügy kellô szélességu és mélységu. A lábak arányosan hosszúak, izmosak és a nagyobb hibáktól mentesek. Mozgása laza, elegáns, térölelô. Átlagos mérete: marmagasság (bottal mérve) 165-172 cm, övméret 185-195 cm, szárkörméret 21-22 cm. Színe: a leggyakoribb a pej és annak különbözô árnyalatai, sok a szürke, megtalálható a fekete, és csak elvétve fordul elô a sárga szín.

A küllem természetesen csak másodlagos a holsteini fajta esetében, mert ha nem párosul teljesítménnyel, akkor - különösen a mének esetében - nem kap a tenyésztésben szerepet. Ennek köszönhetôen néhány fajsúlytalan küllemi hibát megbocsáthatónak tartanak, de a teljesítményt befolyásoló problémák minden esetben kizáró oknak számítanak.